2.Fejezet
A levél és az álom 

Kinyitom az egyszerű borítékot és kiveszem a félbehajtott A5ös lapot. Felülök az ágyamon és kinyitom a papírt. Elakad a lélegzetem, amikor meglátom a levélke tartalmát. Nem tudok uralkodni az érzéseimen, elkezdek sírni, a könnyeim sorban csordulnak végig az arcomon.

Szia Caro!

El se tudom mondani, hogy mennyire sajnálom, hogy ennyi időre eltűntem, mindent meg fogok magyarázni, ígérem! Hamarosan találkozunk!

M.C.

Tíz évnyi fájdalmam foszlik szét, megkönnyebbülésem jele az összes könnycseppem. Hihetetlen boldogság fog el, sziklák zuhannak le a vállamról. Minden eddigi kétségemet elfelejtem és csak egy pillanatot képzelek el újra és újra a fejemben. Amikor megpillantom a legjobb barátomat és a nyakába ugrom, megölelem és ismét boldogság fog uralkodni rajtam. Vajon mennyit változott? Meg fog még ismerni engem, és én őt? Ezer és ezer kérdés fogalmazódik meg bennem, de egy lebeg csak a szemem előtt, meddig kell még várnom, hogy válaszokat kapjak? Olyannyira merülök el a gondolataimban, hogy csak a telefonom csengőhangja ránt vissza a valóságba. Miranda hív, én pedig a kezemben a levelet lobogtatva rohanok le a lépcsőn. Annyira merültem el a gondolataimban, hogy el is felejtettem a ma estére megbeszélt találkánkat a barátnőmmel. Szinte kitépem az ajtót, ekkor meglátom, hogy senki sincs a házunk előtt. Értetlenül állok az ajtóban, és nézelődök, amikor megcsap a hideg szél, bezárom az ajtót. Visszamegyek a telefonomért, és visszahívom a barátnőmet. Az első kicsengés után felveszi a telefont.

-Nagyon sajnálom! -kezdi a barátnőm és tudom, hogy nem tud ma átjönni hozzánk.

-Nem jössz, igaz? -kérdezem, habár tudom a választ a kérdésemre.

-Ne haragudj, nem tudok ma menni. Anyám beszervezett valami esti vacsorát, de ígérem, hogy bepótoljuk! Megkérdezzem, hogy te is jöhetsz-e? -szabadkozik Miranda, de nem bánom, hogy ma egyedül lehetek, kicsit átgondolhatom a történteket.

-Nem gáz, ne aggódj. Túlélem. Megpróbálok pihenni, neked jó szórakozást! -Miranda bocsánatot kér még párszor, majd elköszönünk és letesszük a telefont. Leteszem a telefonom az ágyamra, majd elindulok a konyhába. Kinyitom a hűtőt amiben meglátok kettő nagy üveg innivalót, összekötve egy masnival és egy üzenettel. Kiveszem a gint és a tonikot, leveszem az üzenetet róluk, amin anyám írását vélem felfedezni.

Remélem segíthetünk ezekkel, kicsit lazuljatok, de holnap időben keljetek fel, vagy többet nincs pia ;) Reggel tali, puszi <3

Sosem értettem, hogy a szüleim miért ilyen engedékenyek az alkohollal, de most nagyon hálás vagyok érte. Nem szeretek inni, de néha jól esik, kicsit elengedem magam és elfelejtem a sok dolgom egy kis időre. Kiveszek egy poharat és megtöltöm a két ital keverékével. Lehuppanok a kanapéra és kinézek az ablakon. Fúj a szél, a fák enyhén megsárgult levelei közül néhány lehullik a földre. Szeretem ezt az évszakot, ugyanakkor gyűlölöm, amiért rossz emlékek fűződnek hozzá. A távirányítóért nyúlok, bekapcsolom a tévét és elindítok egy nyálas, romantikus filmet. Már vagy ezerszer láttam, mégis minden alkalommal sírok a végén, és irigy vagyok, amiért nekem mindez nem jött össze eddig. A mai alkalom más. Más, ugyanis nem a filmre figyelek, csakis kizárólag a gondolataimra. Észre se veszem, hogy véget ér a történet, csak az zökkent ki, hogy elfogyott az italom. Miután megtöltöttem azt, nekitámaszkodom a konyhapultnak és kinézek az ablakon. Összeugrik a gyomrom és nem a túlzott mennyiségű ital miatt, hanem mert megpillantok egy fekete ruhás férfit, aki az egyik fának dől neki az utcán. Nem látom rendesen az arcát. Kapucnit visel, ugyan úgy, mint akit ma láttam, amikor hazaértem. Az idegen integetni kezd, én pedig nem tudok mozdulni, ugyanakkor nem érzek félelmet. Egy katonás mozdulattal int egyet, majd futni kezd az utca másik vége felé. Olyan érzésem van, mintha ismerném ezt az embert, melegség önt el, úgy vonzz magához, akár egy mágnes, így leteszem a poharam és az ajtóhoz rohanok majd egy nagy lendülettel kinyitom azt. Az ember után meredek, aki nem néz vissza, csak lefordul a kereszteződésnél és eltűnik. Percekig állok kint az ajtóban, azon töprengve, hogy ki lehetett az az idegen, aki ilyen közelséget áraszt felém, mégis taszít az öltözékével. Egy horrorfilm jelenetét mutathattam most be pedig kifejezetten rühellem őket. A főszereplő mindig fut a halálba, vágyik az izgalomra, ezért is hoz mindig rossz döntéseket. Nagyon gyorsan észbekapok, hogy nem akarom hullazsákban végezni a mai napom, így gyorsan visszabújok a ház melegébe. Visszazárom az ajtót, kulcsra és felmegyek a szobámba. Bezárom a szobám ajtaját és elterülök az ágyamon. Nem hagy nyugodni a gondolat, lehet, hogy Mason volt a kapucnis alak...Megpróbálom elterelni a gondolataimat, a kezembe veszem a levelem és újra olvasni kezdem. Mason szavai csak csengenek a fülemben és meleg érzés önt el, miközben az írását olvasom. Egy valami mégis zavar. Nem akarok belegondolni, mégis ott motoszkál a gonosz hang, ami azt súgja, hogy nem Mason az. Ben tudott Masonről, megnyíltam neki és attól tartok, mi van, ha bosszút akar állni rajtam. Félek, hogy minden reményem szerte fog foszlani, ha kiderül, nem Mason írt, hanem csak Ben szórakozik velem. Nagyon sokáig gondolkodok a lehetséges variációkon, de nem jutok semmire, így inkább a pihenést választom. Hamar elnyom az álom, és aznap este rémálom kísért.

Iskola után, amikor kisétálok Masont pillantom meg, aki egy szál vörös rózsával vár. A nyakába ugrok és szorosan átöleljük egymást. Megcsókol és egyik pillanatról a másikra a szobámba kerülök. Ben egy pohár vizet hoz nekem, Mason már nincs velem. Megiszom a vizet és átkarol. Szédülni kezdek, eldőlök az ágyon. Lebénulnak a végtagjaim és nem tudok mozdulni. Ben felugrik az ágyra és lekapja a pólóját, miközben próbálok tiltakozni. Lefogja a kezeimet és nem enged mozogni. Félek, izzadok, torkom szakadtából próbálnék ordítani, de a torkom száraz. Elájulok. Édesapám beront a szobába és lehúzza rólam, a már majdnem anyaszült meztelen férfit. Dulakodni kezdenek, mire édesanyám is belép a szobába, elállva az utat köztem és az erőszakos férfitől. Apám kitessékeli az ajtón, mire Ben megfenyegeti őt. Amikor kilép az ajtón, magamhoz térek és elkezd folyni a vérem mindenhol, ahol addig a volt barátom hozzámért. Üvöltök a fájdalomtól...elvérzek.

Az ébresztőm hangja ránt vissza a valóságba. Csurom víz vagyok, a párnám is tiszta izzadtság, a fejem fáj és azt sem tudom, hol vagyok. Ismét rémálmom volt, ami rossz előérzetet kelt bennem...Vajon tényleg Mason írt levelet?

Írta: Vincze Bogi

kép: Mikuska Bálint